Kavicsfestés és kavicsművészet A-Z-ig

Művészfabrikáló

Művészfabrikáló

Sziluett festés lépésről-lépésre

2020. július 21. - Művészfabrikáló

Kezdő festők önbizalmának rendkívül fontos, hogy már az első ecsetvonásoknál sikerélményeket érjenek el, ezáltal a jövőben is lelkesen ragadják meg újra az ecsetet.

Ehhez az egyik legkönnyebben megfesthető témakört ajánlom, ami pedig nem más, mint a sziluettfestés.

A sziluettfestés azért kiváló alapfestési gyakorlat, mert a megfestendő mintát nem kell részleteiben kidolgozni, hanem csak a körvonalait. A körvonalak kitöltése általában valamilyen sötét színnel történik.

 

Sziluett festés- Hegyek a naplementében

 

Szükséges anyagok, eszközök:

  • kavicsok
  • akrilfesték (fehér, ciromsárga, piros, lila, fekete)
  • víz
  • vékony ecset (pl. 0-ás)
  • vékony fejű sörte ecset 
  • hobbi lakk 

 

1. Fehér akrilfestékkel lealapozzuk a kavicsot, majd a bal oldalon lilával kezdjük a megfestését. Az ecsetet bal oldalról indítjuk és csak a kavics közepéig húzzuk be a festéket.

1.jpg

2. Jobb oldalon citromsárgával folytatjuk a festést. Az ecsetet itt meg jobb oldalról indítjuk és a kavics közepénél megállunk. Arra figyeljünk, hogy a festékrétegek teljesen száradjanak meg. (Nem mossuk össze a színeket, hanem egymásra telepítjük őket.)

2.jpg

3.Itt már erősebb színeket fogunk használni. Továbbra is tartjuk a szabályt, hogy hagyjuk megszáradni az egyes rétegeket, ne keveredjenek a színek! Jobb oldalról a kavics közepe felé fehér (középen) színt alkalmazunk. Ha megszáradt akkor jöhet a  ciromsárga (fent és lent) festék felvitele. Mindezek csak a kavics közepéig érjenek. Bal oldalról pedig bordó (piros+fekete) színnel festjük át a kavicsot. Vékony ecsettel dolgozunk, csíkonként visszük fel ezt a réteget (fotón is látszik a csíkonkénti felvitel). A legfelső réteg sötétlila lesz, de ezt a lila színt úgy visszük fel, hogy alóla azért kitűnjön a bordó réteg, ezt ne fedjük el teljesen!

Amikor ezzel is készen vagyunk, akkor a lila festékbe fehér színt keverünk és ezzel a világosabb lilával is teszünk fel egy réteg csíkozást (a bordó és a sötétlila festékréteg találkozására).

Ha megnézzük a képet, akkor pontosan lekövethető, hogy elsőzör a fehér réteg lett feltéve, aztán a ciromsárga, utána a bordó, a sötétlila és végül a világoslila. Mi is tartsuk be ezt a sorrendet.

 4.jpg

4. Fekete festékkel megfestjük a horizontot.

6.jpg

5.Majd  a hegyeket körvonalazzuk és töltjük ki feketével.

7.jpg

6. Vékony csíkozással megfestjük a hegyek tükröződését és a ráfröcsköljük a csillagokat az égboltra. Csillagozás technikájához itt található a videós segítség: KATT IDE

9.jpg

7. Ha a hegyekre csillagok kerültek semmi gond, átfestjük még egyszer feketével és már el is tűnnek. Utána világosszürke festékkel és néhány vékony csíkkal imitáljuk a hegymintákat. Egy nagyon vékony világosszürke festékcsíkot húzunk be a hegyek ill. azok tükröződése közé. (Tehát itt már a horizont világosszürkévé válik, ez választja el a hegyeket a vízben tükrözött árnyékoktól.)

 vegeredmeny_kep.jpg

 

 

Töltsd le most a Művészfabrikáló INGYENES különkiadását - az Anyáknapi orgonafestmény útmutatóját és válj te is művésszé! KATT IDE!

 

Ha tetszett az ötlet, nézz körül a blogomon hasonló tartalmakért!

Szeretettel várlak a facebook csoportunkba akár kavicsfestőként, akár nézelődőként, de érdeklődsz a kavicsfestés iránt. Az útmutató alapján megfestett kavicsodat ide fel is töltheted: facebook csoport itt

 

 

 

Kavicsfestés- Csillagos égbolt, festékfröcskölés technikája

Ebben a videóban bemutatom a festékfröcskölés technikáját.
-A fehér akrilfestékhez vizet adagolunk az ecsetünkkel és jól elvegyítjük őket egymással. Fontos, hogy az így kapott vizes festék elég híg legyen, mert akkor lehet jól lefröcskölni az ecsetről
-Fogjuk a sörteecsetet, belemártjuk a vizes festékbe
-A mutatóujjunkat egyenesen tartjuk, az ecsetet pedig fentről lefelé mozgatjuk
-Ezzel a mozdulatsorral tudjuk elérni, hogy apró fehér pöttyök szóródnak a felületre, mint megannyi kis csillag
-A festékszórást mielőtt a kívánt felületre felvinnénk teszteljük előtte egy papírlapon, hogy valóban apró pöttyöket szórjon. Néha elfordul, hogy túl nagyok a festékcseppek, de ezt némi festékleitatással orvosolni tudjuk

  

Töltsd le most a Művészfabrikáló INGYENES különkiadását - az Anyáknapi orgonafestmény útmutatóját és válj te is művésszé! KATT IDE!

 

Ha tetszett az ötlet, nézz körül a blogomon hasonló tartalmakért!

Várlak szeretettel a facebook csoportomba akár kavicsfestőként, akár nézelődőként, de érdeklődsz a kavicsfestés iránt: facebook csoport itt

 

 

Téli táj kavicsfestmény lépésről-lépésre

Kezdőknek és haladóknak

Szükséges anyagok, eszközök:

  • kavicsok
  • akrilfesték (fehér, kék, fekete)
  • víz
  • vékony ecset (pl. 0-ás)
  • vékony fejű sörte ecset 
  • hobbi lakk 

 

1. lépés:

A kavicsfestményünknek adunk egy szép hátteret, amely csupán két színből fog állni. Felülre kék akrilfestéket kenünk, alulra pedig fehéret.

Ahhoz, hogy teljesen lealapozzuk a kavicsot és a festék teljesen befedje a kavicsot ahhoz rendszerint 2-3 réteg festék kell. Az alapozásnál mindig várjuk meg míg megszáradnak az egyes rétegek. Teljes száradás után vigyük fel a következőt, különben a festékünk könnyen elmaszatolódhat.

1_5.jpg

 

 

2. lépés:

A kék hátteret festékfröcsköléses technikával fehér festékkel "becsillagozzuk".

Festékfröcskölés YouTube linkje:  Katt ide!

 

 

 

2_3.jpg

 

3. Megfestjük a teliholdat.

Fehér alapozás után keverünk egy jó vizes kék festéket (több legyen a keverékünkben a víz, mint a festék) és ezzel a vizes festékkel foltokat festünk a holdra. Amikor ez a vizes kék festék megszáradt, akkor a foltokra teszünk néhány olyan festékfoltot, amelyben a kék festéket nem hígítottuk semmivel. Így helyenként világos, helyenként pedig sötét foltokat kapunk.

 

3_2.jpg

4. lépés: 

Kialakítjuk a lankás tájat. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy a lankák alját kékebbre, a lankák tetejét fehérre festjük. ( Próbáljuk meg a kép szerinti kialakítást. Amikor festjük a lankákat, akkor fel fogjuk fedezni, hogy hová kíván a kép több kéket- hol kell mélyíteni a színt és hová kíván világosabb árnyalatokat a domborzat.)

4_3.jpg

 

5.lépés:

Vékony ecsettel, sötétszürke ( fekete + fehér) festékkel megfestjük a fenyőfák törzsét. A holdhoz közelebbi fenyők alacsonyabbak, a távolabbiak magasabbak lesznek. Ennek megfelelően választjuk meg a vonalak (fatörzsek) hosszúságát.

5_4.jpg

 

6. lépés:

A fenyőfák kialakításához sörte ecsetet használunk. Ennek segítségével vízszintes nyomatokat készítünk. 

Figyeljük meg az ábrán a fenyőágak kialakítását, de ne aggódjunk ha kissé göcsörtösre sikerednek a fenyőink. 

A természetben sem egyenletes a faágak eloszlása.

6_2.jpg

 

7. lépés:

Mindegyik kis fenyőt megfestjük.

7_2.jpg

 

8. lépés:

Középre festünk két fát. Mivel ezek közelebb vannak a képen, ezért ezeket fekete színnel ábrázoljuk. (A közelebbi tárgyakat, formákat sötétebb, a távoli dolgokat pedig világosabb színekkel festjük, ezáltal érjük el a térhatást.)

A fenyőinkre fehér festékkel, sörte ecsettel havat pamacsolunk.

 

8_2.jpg

 

9. lépés:

A középre festett két fára is havat pamacsolunk. A hópamacsokat a fák levelének bal oldalára festjük fel és ügyeljünk arra, hogy a fa fekete levelei néhol látszódjanak. (Ne fedjük be teljesen fehérrel a leveleket.)

9_1.jpg

 

10. lépés:

A kavicsunk két szélére egy-egy a tájképbe "belógó" fenyőt festünk. Ezeket a fenyőket ugyancsak a sörte ecsettel tudjuk elkészíteni. A fenyők alsó rétegének színe fekete lesz, felülre pedig fehér festékkel foltonként alakítjuk ki a havas réteget.  Befejezésül a két középső fa törzsét világosítjuk, de csak a bal oldalukat. (Képzeletbeli tájunkra bal oldalról érkezik a fény, így ezt az oldalt világosítjuk.) 

A kavicsfestményt a teljes száradás után lakkal fixáljuk.

 

10_1.jpg

 

 

Töltsd le most a Művészfabrikáló INGYENES különkiadását - az Anyáknapi orgonafestmény útmutatóját és válj te is művésszé! KATT IDE!

 

Ha tetszett az ötlet, nézz körül a blogomon hasonló tartalmakért!

Várlak szeretettel a facebook csoportomba akár kavicsfestőként, akár nézelődőként, de érdeklődsz a kavicsfestés iránt: facebook csoport itt

 

DIY marble rocks using nail polish

Csináld magad - Hogyan készülnek a márványos felületű festettkövek?

Ma egy végtelenül egyszerű technikát mutatok meg, amellyel rendkívül változatos színű és formájú festettkavicsokat lehet készíteni.

Szükséges anyagok és eszközök:

  • tál
  • víz (langyos)
  • gumikesztyű
  • fogpiszkáló
  • papírtörlő vagy rács
  • akrilfesték
  • körömlakk (többféle színben)
  • hobbilakk

 

  • A kavicsokat lefestjük fehér akrilfestékkel és teljesen megszárítjuk őket.
  • A tálat előkészítjük és langyos vízzel megtöltjük. 
  • A vízbe tetszőleges színű körömlakkokat csepegtetünk, majd a becsepegtetett körömlakkot egy fogpiszkáló segítségével márványosítjuk, azaz a körömlakkcseppekre mintákat húzunk. Jobbról-balra, balról jobbra, kinek hogy tetszik a bemintázásuk.
  • Amikor ez kész, akkor a kavicsokat a körömlakkcseppek által képzett hártyába belenyomjuk, majd óvatosan kivesszük. 
  • Papírtörlőn vagy rácson megszárítjuk és hobbilakkal lekezeljük a felületet.

 

Tipp: A márványos kavicsok további díszítéséhez használhatunk csillámport (a hobbilakkba beleszórjuk és a már csillámporral vegyített lakkal kezeljük le a felületet), de tehetünk rájuk flittert, strasszköveket, matricákat is.

 

Alkoholos filccel pedig idézeteket, pozitív üzeneteket is írhatunk a kavicsainkra, így varázsolhatjuk még személyesebbé az alkotásunkat.

Remélem ti is kedvet kaptatok egy kis kavicsfestésre!

 

Szeretettel üdvözöllek,

Móni

 

Töltsd le most a Művészfabrikáló INGYENES különkiadását - az Anyáknapi orgonafestmény útmutatóját és válj te is művésszé! KATT IDE!

 

Ha tetszett az ötlet, nézz körül a blogomon hasonló tartalmakért!

 

Várlak szeretettel a facebook csoportomba akár kavicsfestőként, akár nézelődőként, de érdeklődsz a kavicsfestés iránt: facebook csoport itt

Nyári kavicsok

Tarka kötényben
libben a Nyárlány,
napsugár csillan
illatos fátylán.

Pázsitok selymén
surran a lépte,
nyár tüze játszik,
csillan szemébe’.

Pitypangot pelyhez,
bokrétát bolyhoz,
lepkéket röptet
minden bokorhoz.

Lenge hajában
bódító bodza,
nyár kacagását
gyűjti csokorba.

 

---------------------------------------------------------

 

NYÁR

Bár a hőmérő higanyszála ma nem kúszik fel az egekbe, mégis a nyár jutott eszembe, mint aktuális téma.

A pálmafák, tengerpartok kavicsfestő berkekben felkapott témák és ha valaki azt mondaná, hogy fessek egy nyári témát az egyetlen kavicsra amit a kezembe adott, ez lenne az első amit rápingálnék.

232db580f2b5400be15e88189b7889e9.jpg

Ez a festett kavics a színeivel olyan varázslatos hangulatot kelt, hogy azonnal beleülnék az egyik kis székbe és mást sem csinálnék, csak gyönyörködnék a kilátásban.

 

aef76853ed6276722584890c0924ec9e.jpg

Ez is oly egyszerűen elkészíthető, mégis rendkívül mutatós kavics.

b39df8346f2450e76384027e75cbd535.jpg

Zseniális az egész festés, de ahogy a pálmafa leveleinek lengedezését megfestette az alkotója az egészet élővé és mozgalmassá teszi.

c32a69e3a008ecbe2ae90b506c5cf610.jpg

ac8a5d710f00cf5ff0014d724875e637.jpg

52674fdcc85c7ec91283f71e91397197_1.jpg

d3027a58ea995f5a46695fd323027f65.jpg

e4416977ab310a2de4dc695e88ced947.jpg

1e97b868e59de088475dd316ef5c58a6.jpg

ad6d976860fe8361013ac2582ef6f9c0.jpg

500be6d82871446fdd6b8814c96c1482.jpg

 

50ad3e7fdb0217180ba1aaf3f089eff8.jpg

 

A témával kapcsolatban a második ami beugrik az a fagyi:

c92399f8d2f560a55878d47dbbb00001.jpg

Olyan cukik :D

f7e015a0dd4141a769acec06e3969108.jpg

330d1ab8d839a6f40a9aad889c72029a.jpg

733f9f1d7ebad9760bf86d3176739b1a_1.jpg

 

968f68e6da585e6b8c0070996ad999ae.jpg

bfac7ca7535496a1b6a56f8d265c99ff.jpg

 

És harmadjára pedig a tengerészeti motívumok ugranak be, mint pl. a mentőöv és a vasmacska.

Ha ezeket a mintákat felfestjük a köveinkre és egy fa alátéten egymás mellé tesszük, akkor fillérekből remek lakásdekorációt hozhatunk létre.

b771dd6c1644c0e12c8d7bcf57f37c91.jpg

Bár ez a kép nem konkrétan festettkavics, de annyira imádnivaló a látványa, hogy simán jó lenne akár kövekre is megalkotni. A színei és formái is lenyűgözőek.

181ef8e935ac37b0f8abbd5a9bf630c6.jpg

3cdf3be17b474b8f593b4dad432a819f.jpg

47cabc82b7b0f8c4a3cd3d175f79cc03.jpg

66ff061b9089b994bb1397a6fb10c578.jpg

 Upsz!...Ő pedig csak beugrott hozzánk ;) 

f9a36e6dca4b5d6985315aae88c38075.jpg

Használjátok ki ezt a pár hetet és alkossatok ti is valami szép nyári kavicsot, majd ha van kedvetek töltsétek fel a kavicsfestő facebook csoportba, ahová várunk szeretettel: facebook csoport katt ide! 

Szeretettel üdvözöllek,

Móni

 

Képek forrása Pinterest: katt ide

Kavicsos mosolybomba, avagy kavicsfestés a gyerekekkel

Semmi sem gyógyít úgy, mint a mosoly és a nevetés. Ha könnyedebb lélekkel éljük a világot, azt mutatja: szívünk a helyén."

Katicabogár festése lépésről-lépésre: Kezdőknek is!

Kavicsfestőknek a katicabogár egy elnyűhetetlen téma.

Mert ugye festhetjük pirosra, mint az igazit.

Ugyanakkor sárgára, lilára, zöldre, kékre stb. ezek a fantáziakaticabogarak :D 

Készülhetnek meseszerű ábrázolásban, pöttyöző technikával vagy éppen 3D változatban.

Most az utóbbira teszünk egy próbálkozást.

 

Akrilfestékekkel (piros, citromsárga, fehér, fekete) dolgozunk és vékony (0-ás) ecsettel.

0_1.jpg

 Ehhez a kavicsfestményhez válasszunk egy kis méretű, szép, lapos felszínű követ.

1_4.jpg

Piros akrilfestékkel festünk egy ovális alakzatot.

2_2.jpg

Ezt kitöltjük pirossal.


3_1.jpg

Majd még egy réteg pirossal. (A két rétegű alapozás azért kell, hogy ne üssön át a festékréteg alól a kavics felszíne.)

4_2.jpg

Következő lépésként egy kis sárga fényt teszünk a katicabogár hátára (és úgy képzeljük el, hogy bal oldalon fentről kapja a napfényt. Így a bal felső része lesz a katicánknak a világosabb, ellenkező oldalon pedig sötétebb.)

5_3.jpg

Ezt a sárga színt kissé beledolgozzuk a piros színbe. Ha szükséges az árnyékláshoz további piros szín adagolható középtájékra, hogy jól el tudjuk dolgozni egymással a két színt.)

6_1.jpg

Most a katica alját árnyékoljuk egy kicsit. Piros festékbe minimális fekete színt adagolunk, így kapunk egy mélypirosat, amelyet a katica alsó részre festünk fel.

7_1.jpg

Ezt a festékárnyalatot is összedolgozzuk a pirossal.

8_1.jpg

A katicabogár testének árnyékolását és világosítását addig végezzük, míg szemmel is megállapítható lesz, hogy a háta és a bal oldala világosabb, míg az ellenkező oldal sötétebb nem lesz.

12.jpg

Ezután következik a fej és a test árnyékának kialakítása.

A fej leegyszerűsítve egy félkörből (bal oldal) és egy tompa szögű háromszögből (jobb oldal) áll. Kitöltjük feketével és két vékony vonallal megfesthetjük a csápokat is.

Majd keverünk egy vizes feketét (sok víz, kevesebb festék) és a katica formájához igazítva megfestjük az árnyékát is.

16.jpg

Egy vékony, görbe vonallal megfestjük a szárnyak találkozási vonalát.

Kiegészítés: Mivel nekem még nem volt elég sötét a katica alsó fele, ezért némi sötétebb árnyékot tettem rá utólag. A katica hasa és az árnyékvonal elkülönítését egy extra vékony fekete vonallal tesszük hangsúlyosabbá. Ez a fekete elválasztás segíti majd, hogy még inkább 3D kinézetűnek tűnjön a festésünk.

Aztán 6 db fekete pöttyöt festünk fel a katica hátára.

A katica fej részéhez (középre, ahol a fej és a szárny találkozik) kerül még egy fekete háromszög, ennek mindkét oldalára felfestünk egy-egy fehér foltot, majd befejezésként  a fej két szélére és a csápok mögé is beillesztünk egyet-egyet.

17.jpg

A fekete pöttyök bal oldalára némi szürke (fehér+kevés fekete festék) világosítást teszünk fel, mert ugye balról érkezik a napfény, így az az oldal a világosabb.

Végezetül egy nagyon vékony, fehér fénycsíkot festünk a katicánk hátára.

Hobbilakkal lelakkozzuk és készen is vagyunk!

 

Ugye, milyen kedves kis állatunk lett? Az enyém az egyik kövirózsám tövébe kerül és onnan fog figyelni :D 

20.jpg

Gyakoroljátok a kis katica festését, mert a nemsokára megjelenő MŰVÉSZFABRIKÁLÓ c. könyvben is szerepet fog kapni ez a téma.

 

Töltsd le most a Művészfabrikáló INGYENES különkiadását - az Anyáknapi orgonafestmény útmutatóját és válj te is művésszé! KATT IDE!

 

Ha tetszett az ötlet, nézz körül a blogomon hasonló tartalmakért!

Várlak szeretettel a facebook csoportomba akár kavicsfestőként, akár nézelődőként, de érdeklődsz a kavicsfestés iránt: facebook csoport itt

 

 

Művészfabrikáló INGYENES különkiadás -Anyáknapi orgonafestmény

Tanulj, hogy művész lehess!

Sokszor hallom azt a megállapítást, hogy “Á, én nem tudok festeni!” vagy “Én még a pálcikaembert is elrontom!”

 

Ha te is így érzel, akkor jó helyen jársz!

A Művészfabrikáló tananyagai megfogják a kezedet és lépésről-lépésre megmutatják neked, hogy hogyan tudod elkészíteni a legkülönbözőbb kavicsfestményeket.

 

Mert hiszem azt, hogy MINDENKI tud festeni, csak meg kell nekik mutatni a HOGYANT.

 

Töltsd le most a Művészfabrikáló INGYENES különkiadását - az Anyáknapi orgonafestmény útmutatóját és válj te is művésszé! KATT IDE!

 

Ha tetszett az ötlet, nézz körül a blogomon hasonló tartalmakért!

Várlak szeretettel a facebook csoportomba akár kavicsfestőként, akár nézelődőként, de érdeklődsz a kavicsfestés iránt: facebook csoport itt

Egy kis ízelítő a tartalomból:

58625918_2421833394716727_956398721858273280_o.jpg

 

58574761_2421833408050059_763269461489745920_o.jpg

 

 58441236_2421833404716726_4232986502692339712_o.jpg

 

 

58462655_2421833418050058_3647791234312830976_o.jpg

 

Töltsd le most a Művészfabrikáló INGYENES különkiadását - az Anyáknapi orgonafestmény útmutatóját és válj te is művésszé! KATT IDE!

 

Ha tetszett az ötlet, nézz körül a blogomon hasonló tartalmakért!

Várlak szeretettel a facebook csoportomba akár kavicsfestőként, akár nézelődőként, de érdeklődsz a kavicsfestés iránt: facebook csoport itt

Varázslatos épületek a kövön

TITKOK ÉS TANÍTÁSOK - Pápoci kápolna és a hermánszegi harangláb

 

Az épületet ábrázoló festett kövek kulisszatitkai

 

Amikor felkérést kaptam a pápoci kápolna és a hermánszegi harangláb megfestésére akkor még nem gondoltam, hogy ez a két épület tanításokkal és meglepetésekkel is fog nekem szolgálni.

Az egyik az volt, hogy bár ránézésre nem úgy tűnt, de fel kellett ismernem, hogy hasonlóan mint egy portrékészítés ez iszonyatosan kötött munka. Persze, így utólag már látom, hogy a vonalaknak pont ott és pont úgy kell lenniük, mint a referencia képeken, de ez első látásra nem is tudatosult bennem.

Ez volt az első olyan munkám amelyben vonalzót kellett használnom a hosszabb egyenes vonalak előrajzolásához és a hosszú kerítéshez is, de a többi főbb vázvonal szabadkézi rajzolás.

A vonalzózás egy egyenetlen felületen, jelen esetben ezeken a köveken nem mindig volt egyszerű feladat.

Arra kifejezetten büszke vagyok, hogy a milliméteres "vastagságú" kerítéselemeket előrajzolás nélkül festettem fel és nem is annyira görbék :D

A festés során az árnyékok színezése is tartogatott némi meglepetést. A referencia képeken mindenhol szürkék az árnyékok. A festményen a szürke árnyékolás kifejezetten lehangoló látványt nyújtott, ezen változtatnom kellett.

Mi lehet olyan szín amely nem túl harsány, kellemes a szemnek és a szürke árnyalatokat vidámabbá varázsolja? A narancs árnyalataira váltottam a legtöbb szürke színt, így máris vidámabb és élettel teli lett az egész összkép.

Amikor a hermánszegi haranglábat festettem, akkor már jó pár munkaóra elteltével vettem csak észre azt, hogy egy Photoshoppolt képet használok referenciának, amibe a magyar zászló színei úgy van beleszerkesztve, hogy a kerítés betonrésze a piros, a járda a fehér és a füvesítés pedig a zöld szín. Ez annyira megtetszett, hogy én is belevettem a kép felépítésébe. Ezzel a festmény kapott még egy plusz egyediséget.

 

A kavicsfestés során azért az idegzetemnek is hét próbákat kell kiállnia :D

Kb. amikor félkészek voltak ezek az épületes festmények, akkor legszívesebben kidobtam volna őket a kukába, hiszen azon állapotukban pocsékul néztek ki! :D De tényleg! Szeretem, ha gyorsan kézzel fogható eredményt tudok elérni...na ez nem az a terület! (könnyezve röhögő smiley) :))))))))))))))))))))))

Ekkor kell minden erőmmel azon lennem, hogy kitartsak a végsőkig. Talán ez a legkritikusabb terület amiben fejlődést kell mutatnom, mert a kitartás elérése nem mindig komfortos érzés. Főleg ha van benned egy hatalmas elvárás, türelmetlenség és vágy a végeredményt illetően. És csak teszem, teszem és teszem fel egymásra a festékrétegeket, hogy a végén előbukkanjon az a végeredmény amire már én is úgy tekintek, hogy..na, ezért megérte!

 

És ez csodálatos érzés!

 

Töltsd le most a Művészfabrikáló INGYENES különkiadását - az Anyáknapi orgonafestmény útmutatóját és válj te is művésszé! KATT IDE!

 

Ha tetszett az ötlet, nézz körül a blogomon hasonló tartalmakért!

Várlak szeretettel a facebook csoportomba akár kavicsfestőként, akár nézelődőként, de érdeklődsz a kavicsfestés iránt: facebook csoport itt

papoc2.JPG

dscn1473.JPG

dscn1479.JPG

papoc_templom_5.jpg

dscn1480.JPG

dscn1483.JPG

reformatus-templom-hermanszeg-800x600.jpg

dscn1493.JPG

dscn1491.JPG

dscn1499.JPG

Ha még érdekel ennek a két csodálatos épületnek a története, akkor görgess lejjebb és olvass tovább!

Pápoc

A templom rövid története

 

Pápoc a leletek tanúsága szerint már a X-XI. században gyepű őrzők által lakott település volt. Egyes oklevelekből következtethető, hogy már Szent István idején is lakták. Első írásos említése egy 1234. évi oklevélben "Papuch" néven történik. A település a XIII. században a Csák nemzetség ugodi ágának kezén volt. Pápoc történetének kiemelkedő pillanata volt a pápoci csata 1403-ban, melyben a Zsigmond párti Stiborci Stibor vajda seregei döntő vereséget mértek Nápolyi László Anjou ellenkirály hadaira. 1406-ban a csata helyszínét már mezővárosként jelöli meg Zsigmond oklevele.

1250 utáni évtizedekben építették a most is álló pápoci kápolnát. Egyes részeit azonban egy régebbi, elbontott templom maradványaiból alakították ki. A négykaréjos, mai nevén Havas Boldogasszony-kápolna azzal a Szent Lőrinc-egyházzal azonosítható, amely a 14. század középső évtizedeiben Pápoc plébániatemploma volt, s amelyet Gersei Margit alapító tevékenysége, valamint Kálmán győri püspöknek az azt megerősítő, 1365-ből származó oklevele a prépostság hatáskörébe utalt.

A négykaréjos, kétszintes, Árpád-kori Szent Mihály-kápolna helyreállítására 1965-1966-ban került sor. A kutatás során kiderült, hogy a déli kaput ismeretlen építményből áthozott, bélletes kapukeret másodlagos elhelyezésével a 18. században alakították ki mai helyén, az eredeti darabok elég pontatlan és helyenként felcserélt összerakásával. A kutatásnak ezt az eredményét a kapuzat köveit restauráló és a két hiányzó oszlopot pótló Szakál Ernő is megerősítette. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy a fehér márvány küszöb római faragvány lehet, miután a Dunántúlon ez a kőanyag a természetben nem fordul elő. A négykaréjos és emeletes, tetején nyolcszögű lanternával - és annak minden második oldalán egykor ikerablakokkal - kialakított kápolna építésének koráról a belső pillér- és oszlopkötegek részletformái nyújtanak közelebbi felvilágosítást. A fejezetek és lábazatok meredek vonalú tagozása ugyanis a 12. századra jellemző stílusformákról tanúskodik, a 13. századi formákról tanúskodó déli kapu utólag, az épület barokk kori helyreállítása során került mai helyére.

Források: Horváth István: Pápoc középkori története; Pápoc középkori egyházi épületei (Koppány Tibor, Ivicsics Péter);

 Hermánszeg

 

A műemlékjellegű református templom és fa-harangláb a Hősök útja 8. szám alatt található. Az épületet és a népies késő barokk stílusú berendezését a papi családból származó Vasvári Ódor Gábor készítette 1797-1799 között.

Hermánszeg református egyházáról 1501-ből való az első írásos említés.

A reformáció Jánkról a Drágffyak birtokáról juthatott ide. Előbb anyaegyház volt, majd 1725-től, mint Jánk fíliáját említik.

A falu korábbi temploma a temetővel átellenben fából épült, azonban leégett.

1796-ban Barkóczy Ferenc és János grófok 154 négyszögölnyi földet adományoztak templomhelyül, ahová a hermánszegiek közköltségen egy csinos téglatemplomot emeltek, melynek alapját 1797. május 15-én tették le.

Az épületet 1799. augusztus 9-én fejezték be Dányádi András gondnok, Simai Mihály főbíró és Simai László egyházfi buzgalma folytán. Építője a már említett Vasvári Ódor Gábor volt.

A templom nyugati végénél áll az egyszerű, négy oszlopon nyugvó, alul deszkával burkolt, vízvezető eresszel övezett sátortetős fa harangláb, amely az 1800-as években épült és 1999-ben felújították. A harangláb két harangot hordoz. Az egyik harang felirata "A hermánszegi ref.egyház saját költségén öntette 1855." A másik harangon ez olvasható: " A hermánszegi Ekkla a maga költségén öntette 1812." Ez a harang elhasadt és ujra öntette Csepelyi Antal Mándon. A harangöntés költségét részben tengerentúli adományból fedezték.

A 200 éves felújított hermánszegi templomban 1999. június 29-én hálaadó istentiszteletet tartottak, ahol az igét dr.Bölcskei Gusztáv püspök, az egyház lelkészi elnöke hirdette. Az eredeti szépségében pompázó templom felújítási költségeit a szatmári egyház-megye, az önkormányzat és a gyülekezet biztosította. Az ünnepségen Szécsi András lelkipásztor és családja úrvacsorai kannát és kenyérosztó tányért adományozott a gyülekezetnek. Így emlékeztek meg a közel két évtizedes hermánszegi szolgálatukról. A jubileumra Dányádi Gyula gondnok és neje gyönyörű úrasztali, szószéki, mózesszéki terítőt adományozott Isten dicsőségére az egyházközségnek.

Forrás: WIKIPÉDIA

 

 

Töltsd le most a Művészfabrikáló INGYENES különkiadását - az Anyáknapi orgonafestmény útmutatóját és válj te is művésszé! KATT IDE!

 

Ha tetszett az ötlet, nézz körül a blogomon hasonló tartalmakért!

Várlak szeretettel a facebook csoportomba akár kavicsfestőként, akár nézelődőként, de érdeklődsz a kavicsfestés iránt: facebook csoport itt

A kavicsfestés alapjai

Kérdezz-Felelek mindenre!

A kavicsfestés egyre népszerűbb elfoglaltság világszerte és most már hazánkban is kezd egyre népszerűbbé válni.

Mielőtt azonban kavicsfestésbe kezdünk jó, ha előtte válaszokat kapunk a felmerülő kérdéseinkre.

Nézzük csak a leggyakoribb kérdéseket!

 

  • Hogyan készítsük elő festésre a köveket, kavicsokat? Mielőtt bármilyen munkálatba belekezdenénk először is mossuk és szárítsuk meg a kavicsokat.

 

  • Szükséges-e a kavicsokat lealapozni a festés előtt? Általánosságban tekintve jó, ha a kavics le van alapozva a festés előtt, de ez nem feltétlenül szükséges. Amennyiben a kavics szerkezete kissé porózusabb, akkor nem árt egy alapozó réteget (világos színűt) feltenni a kavicsra. Ezzel az alapozó réteggel előkészítjük a festést. Az alapozó réteg feltölti az esetleges hézagokat, az előkezelés segíti, hogy simább legyen a megfestendő terület.

 

  • Melyik a legmegfelelőbb festék a kavicsfestéshez?  Véleményem szerint az akril festék a legjobb a kavicsfestéshez. Az akril festék pigmentekből és műanyagrészecskékből álló festékemulzió. A részecskék kötőanyaga modifikált akrilgyanta. E festékek előnye, hogy testesen lehet felvinni szinte minden felületre. Rendkívül gyorsan, általában 2-3 óra alatt száradnak, ami lehetővé teszi az igény szerinti rétegezést, ráfedést és egyéb trükkök alkalmazását. Leglényegesebb tulajdonsága, hogy ma már a legtöbb akril festék vízzel hígítható. Az akrilfestékeknek jó a fény-, szín- és kopásállósága is.
  • Jó tanács az akril festékek használatához: Fajtától függően vízzel, vagy megfelelő oldószerrel még kikeményedés előtt oldhatók, lemoshatók, ám a festék térhálósodás után a megkötött réteg már nagyon ellenálló a különféle vegyszerekkel szemben, és a drasztikusabb oldószerek is nehezen bontják meg a felületüket. Tehát ha valamink (pl. ruházat) festékes lett, akkor azonnal mossuk ki vízzel, mert ha megszárad a festék, akkor már nem lehet vele mit kezdeni.

 

  • Milyen kavicsot/követ használjak? A legmegfelelőbb kövek a sima felületű darabok. Minél simább a kavicsok felülete annál könnyebben tudunk velük dolgozni, sőt festékből is kevesebbet kell használnunk ezáltal.
    621609896-612x612.jpg

 

  • Van-e olyan kavics, ami nem alkalmas festésre? Igazából nincs olyan kő amit ne tudnánk felhasználni, hisz a képzelőerő határtalan. Még a legfurcsább kövekből is ki lehet hozni valami jót. Mondjuk terméskövekre nehezebb bármit is megalkotni, de nem lehetetlen! :D

 

  • Mennyi festék kell hozzá? A festék mennyisége az adott munkálatoktól függ. Más az anyagfelhasználás egy egyszerű minta (lepke, vízcsepp) megfestéséhez, más pedig egy teljes felületfestést (kavics eleje, hátulja) igénylő tájkép megfestésénél.

 

  • Milyen ecsetet válasszak? Alapozáshoz és nagy felületek gyors lefedéséhez nagy méretű ecsetet válasszunk. A kis apró részletek kidolgozásához pedig vékony ecsetet. Ha nagyon aprólékos munkát kell végeznünk, akkor saját készítésű ecsetre is szükségünk lehet (pl ecsetszőr ritkítást kell végeznünk.)

9106mkydkgl_sl1500.jpg

 

  • A pöttyözést mivel csinálhatjuk? A pöttyözéshez az egyik legjobb eszköz a műkörömépítők körében elterjedt pontozó/díszítő tű. Ez a szerszám egységes, szép kontúros pontokat készít. Megfelelő gyakorlással elsajátítható velük a tökéletes pöttyözés technikáját.

_12.JPG

 

  • Kell- e lakkozni a kavicsokat? Tanácsos, igen. A lakkréteggel lezárjuk a festék réteget, így megakadályozzuk hogy az lekopjon vagy sérüljön. Fakulás ellen viszont sajnos nem véd.

 

  • Milyen lakkokat használhatunk? Lakkból létezik matt illetve fényes, ecsettel kenhető vagy lakkspray változat. Én a fényes lakkokat jobban tudom használni, mint a mattokat, hiszen a fényes lakkok csillogásuk révén elegánsabbá teszik az elkészült munkáinkat.

 

  • Ecsettel kenhető vagy lakksprayt használjunk? Ki kell tapasztalni, hogy kinek mi válik be. A lakkspray használatánál ügyelni kell arra, hogy nehogy megfolyjon a lakkréteg, mert az a legszebb munkánkat is elcsúfíthatja. Nincs annál bosszantóbb, mikor egy 10-12 órán keresztül festegetett nagy munkánk azért nem lesz tökéletes, mert a befejező fázis során a lakkréteg megfolyt :(

 

  • Ismersz különleges lelőhelyeket? Nem a lelőhely különlegessége a fontos, hanem az, hogy megtaláld a számodra legkülönlegesebb kavicsokat. Mert akár séta közben az út mentén is találhatsz remek példányokat, nem kell ehhez elmenni még az új-zélandi tengerpartra sem. :D 

228a9bcb7cee4e16a9b30d651415fb06the_beautiful_mountain_valley_of_vall_de_nuria_lg.jpg

 

Töltsd le most a Művészfabrikáló INGYENES különkiadását - az Anyáknapi orgonafestmény útmutatóját és válj te is művésszé! KATT IDE!

 

Ha tetszett az ötlet, nézz körül a blogomon hasonló tartalmakért!

Várlak szeretettel a facebook csoportomba akár kavicsfestőként, akár nézelődőként, de érdeklődsz a kavicsfestés iránt: facebook csoport itt

süti beállítások módosítása